|
Ahhoz, hogy az Ön elképzeléseit az igényeihez mérten a
legpontosabban és mihamarabb megvalósíthassam, szükség
van az alábbi pontok betartására:
Munkamenet
Megbeszélés | Egyeztetés a honlap külalakjáról és
tartalmáról
Az első személyes találkozó alkalmával kapunk képet az
Ön elképzeléseiről és annak megvalósíthatóságáról.
Előleg
| A megbízhatóság jeleként
Azért van szükség az előleg megfizetésére, hogy Ön
komolyan vegye a megrendelését, s Én komolyan vegyem az
Ön elképzeléseit. Az ábrándozások elkerülése végett csak
úgy bizonyosodhatok meg róla, hogy Önnek tényleg
szüksége van egy saját honlapra, ha erről az előleg
megfizetésével tesz bizonyosságot. Az előleg a
későbbiekben levonásra kerül a végleges árból.
Design
kidolgozása | A megbeszélés szerinti külalak
megvalósítása
Ennek során folyamatos egyeztetésekre van szükség, hogy
a kisebb változtatások, különféle megoldások is
szemrevételezésre kerüljenek.
Tárhely és domain regisztráció | A honlap
tartalmának feltöltése az Internetre
Ha a megrendelő nem rendelkezik tárhellyel, úgy
tárhely-regisztrációra van szükség. Ekkor létrehozunk
egy helyet, ahová feltölthető a honlapja, s ahol nyomon
követheti annak változásait (http://cégnév.uw.hu). Ha ez
elkészült, akkor szükségessé válik a domain-név
regisztrációja, amely által honlapja címéből eltűnik az
"uw" rész, valamint a honlap tetején látható banner.
Honlapja ".hu, .com, .org, .net, .biz, .eu" stb.
végződést kaphat az Ön igényei szerint.
Honlap
kidolgozása | A honlap programozásának megvalósítása
Nem szükséges a folyamatos egyeztetés. A működést az
Interneten keresztül folyamatosan tesztelheti a
megrendelő.

Név / Domain
Fontos keresőoptimalizálás eredményességét befolyásoló
szempontok közé tartozik egy ideális tárhely
kiválasztása, jó domain névválasztása is. Alkalmanként
szükséges a konkurencia weboldalainak az alaposabb
elemzése is.
Egy jó domain nagyon pozitív befolyással lehet a jó
helyezésekre, kulcsszavas egyezés és tekintélyes kor
nagy előnyt jelent rangsorolásnál, utóbbi időben (2007.
szeptember óta) már nemcsak a Google de a Yahoo
keresőben is. Nem véletlenül hallhatóak a domain
kereskedelem híreiből visszatérően domain eladási
rekordok.
Keresőoptimalizálás jó esetben már a domain név
kiválasztásánál, a domain regisztrációnál elkezdődik. A
domain név egyezése a célzott fő kulcsszóval nagy előnyt
jelent a weboldal számára a keresőkben, utóbbi időkben
már a Yahooban is, a Googleben pedig hosszú idők óta.
Nem elhanyagolható mint tudjuk a domain kora sem. Ami
még mérlegelendő a domain név kiválasztásakor, hogy a
célközönség nemzetközi vagy inkább egy régió, egy ország
népe, érdemesebb nemzeti domaineket választani ha
lokális (ez az amit én nem tartottam be a blog kapcsán…)
és előnyt jelent, ha a szerver is az adott országban
található amely közönségének készült az oldal.

Kulcsszó
Ezek azok a szavak, amelyekre helyezést szeretnénk
elérni. Nem szabad túl sok ilyen kulcsszót választani,
4-5 db épp elég. Érdemes olyan kulcsszavakat választani,
amelyek valóban illenek az oldalunkra, és amelyekkel
reális esélyünk van sikereket elérni. Például az „autó”
szóra nagyon nehéz jó találati helyet elérni, míg a
„lengőcsapágy” kifejezésre valószínűleg kevés munkával
is az elsők közé juthatunk.
A keresőrobotok elemzik, hogy egyes szavak hányszor és
hogyan fordulnak elő a szövegben. Az alapötlet az, hogy
a szó minél többször fordul elő az oldalban annál jobb
találatot kap. A weblap szövegét viszont nem tömhetjük
tele kulcsszavakkal, mert akkor értelmetlen lesz, tehát
úgy kell beírni a kódba a kulcsszavakat, hogy a
böngészőben való megjelenítéskor ne látszódjon.

Title
Az oldal címe, vagyis a head részben a title elemek közé
írt szöveg. Ezt a részt a keresők nagyra értékelik,
tehát bele kell írni a kulcsszavakat. Azonban vigyázni
kell, nem jó 10 szónál többet írni ide, mert egyrészt
spamnek vehetik a robotok, másrészt a Google ezt
jeleníti meg a találatok között. Ha egy sor értelmetlen
szót lát az ember nem a mi oldalunkra fog kattintani,
tehát igyekezzünk úgy megoldani, hogy értelmes, az oldal
tartalmát leíró címet kapjunk, de a legfontosabb
kulcsszavak is benne legyenek. Tipikus hiba például
szlogeneket rakni ide, mint a „Weblabor – fejlesztés
alatt”. Ha valaki meglátja ezt a Google listáján, és még
nem járt itt soha azt fogja hinni, hogy a link egy félig
kész weboldalra vezet. Ennél sokkal célszerűbb lenne
például ez: „Weblabor – webdesign, web fejlesztés,
programozás”. Így nem csak egy értelmes leírást látnánk
a Google-ben, de a webdesign, Web fejlesztés és a
programozás kifejezésekre is jobb találatot kapna
kedvenc oldalunk.

PageRank
A Google-ben az egyik oldalról a másik oldalra való
hivatkozás nem más, mint egy szavazat a másik oldal
javára. Az oldal értékét (PageRank) az határozza meg,
hogy hány hivatkozás mutat rá, és hogy a hivatkozások
milyen minőségű másik oldalról jönnek. A másik oldal
minőségét szintén az határozza meg, hogy hány hivatkozás
mutat rá, és hogy milyen minőségű oldalakról, és ez így
megy tovább. Azt hihetnénk ez egy ördögi kör, azonban az
alkalmazott képlet tetszőleges kiinduló érték
hozzárendelése után többlépéses számítással (a Google
gyakorlatában kb. 40 iteráció után) mindig ugyanazt az
eredményt hozza ki az egyes oldalakra.
Fontos tehát, hogy sok link mutasson ránk, lehetőleg
nálunk magasabb értékű lapokról. A PageRank érték
könnyen megállapítható, ha letöltjük a Google Toolbart,
amely egy tizes
skálán rangsorolja az éppen látott oldalt. Hasznos
regisztrálnunk a különböző katalógusokba is (Dmoz,
Vizsla, Index, Lap.hu oldalak). Az is előnyt jelent, ha
sok link mutat rólunk a saját site-unkra. Erre a célra
jól megfelelnek a különböző oldalmenük.
Minél nagyobb számú indexelt oldallal, tartalommal bír a
weboldal, annál nagyobb súlya van keresőoptimalizálás
sikerességét illetően a megfelelő belső link
struktúrának.
Könnyebb helyzetben vannak a grandiózus
tartalomszolgáltató oldalak, hírportálok,
blogszolgáltatók, ahol a tartalom jellege miatt, olyan
mértékű a külső link hivatkozások organikus növekedése,
hogy linképítésre tulajdonképpen, semmi energiáét nem
szükséges fordítani. Ezekben az esetekben sokkal
fontosabb a már korábban említett site architektúra,
megfelelő belső linkstruktúra. Más a helyzet szintén
nagy méretű, de olyan témájú oldalak esetén, ahol a más
oldalakon is előforduló tartalom nagy arányú, ilyenek
főként a webshopok, amelyekben a tartalom jelentős
részét termékleírások alkotják, de említhetőek az
utazási portálok is, ahol a célzott kifejezések nagyon
nagy kompetenciával bírnak a keresőkben.Fentieknél
kisebb méretű, “néhány oldalas” site-ok esetén szintén
erősen meghatározó tényező a backlinkek aránya és
minősége, de fontos megtanulni a mértéktartó, stratégiák
mentén történő link építést, az esztelen spamelés
helyett.
|